A blog első verse egy székesfehérvári szerző tollából származik, aki a művében egy budapesti randevú érzetét igyekszik visszaadni. A vers egy idilli találkozót ír le, melynek vége fájó, ám reménnyel teli.

Csütörtök

Fáradtan zakatolnak nyúzott
hétköznap fülkébe zárt percei.
Nagy magyar valóság szépre nyalt
hídjának lábánál, villamoson érkezik
a remény. Napját sötét paplan mögé kergető
est, kellemes, hamar útja tétova,
sziget rejtekébe vezeti,
s csak úgy dől a szó.
Kacajba font tekintet,
szemeid mosolyából meríti
első félszeg csókját az éjnek.
Mohón vágyja még egyszer,
még ezerszer.  Pad lábához
kötözné az éjfél felé futó perceket.
Pillanatnyi igazi ölelés,
remegés vágyadból ébred.
Számban az íz nem múlik,
ajkadból terített puha paplan,
hűvösödő estén finoman melegít.
Rég látott romantika visszafogva,
zajos körúton lépked tovább.
Csipetnyit incselkedik még,
nevet sokat, mesét iszik,
s pár falat után búcsút rebeg.
Három órába font közös napvég,
szebb hídon, sárgább villamos
sajnos már két irányba zötyög.
Megérkeztél, maradj sokáig.
Életed egy apró csillagára,
ezen túl hadd vigyázzak én.

- Kiss Gábor verse